Senki sem sérült meg, az üzem működését nem befolyásolták a történtek. Tűz keletkezett a CATL kínai akkumulátorgyár debreceni ...
Szerdán Sydneyben megkezdĹ‘dik a vízilabdázók világkupadöntĹ‘je, amelyben a magyar nĹ‘i és férfi válogatott is harcba indul a ...
A Budapesti Operettszínház vezetése elveszítette a társulat szakmai és emberi bizalmát – olvasható abban a Kiss- B. Attila ...
Bujdosó Andrea szerint most lesz lehetĹ‘ség társadalmi konzultációra, majd jelezte: köztársasági elnököt még soha ilyen ...
A gazdasági és energetikai miniszter szerint szakmai elismerés és bizalom övezi azt a vezetĹ‘t, aki idén februárban távozott ...
A La Liga vezetĹ‘je, Javier Tebas úgy véli, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tönkreteszi a futballipart. A La ...
A korábbi megyei napilapok közül csak három nyugat-dunántúli maradt meg hírmondónak, és várhatóan még a héten közlik a ...
Románia felségvizein kívül, de attól mindössze 20 tengeri mérföldre dróntalálat ért egy Ukrajnába tartó LPG tartályhajót ma ...
Még június 27-én egy társával együtt elĹ‘állították a kĹ‘szárhegyi kĹ‘bánya közelében. Régészeti leletek és védett kulturális ...
Semmit sem bíz a véletlenre Vlagyimir Putyin megtorló gépezete a szeptember 20-i parlamenti választás elĹ‘tt. A kormányzó ...
Fleck Zoltán, Lányi András és Puzsér Róbert szerint a leendĹ‘ államfĹ‘nek mindenképpen a jogállam Ĺ‘rének kell lennie, értenie ...
Akárcsak a júniusi, franciaországi Európa-bajnokságon, a szerdán kezdĹ‘dĹ‘ hongkongi világbajnokságon is a csapatok eredményes ...